2017. április 6., csütörtök

Négy új MAN Lion's Coach a flottánkba

Négy új MAN Lion’s Coach turistabuszt állított munkába az Infinitours Kft. március 6-án. A jelentős szakmai múltra visszatekintő esztergomi vállalkozás most először szerzett be MAN járműveket, sőt, már két új NEOPLAN Tourliner turistabuszt is megrendelt. A cég ügyvezető igazgatója, Koós László készségesen nyilatkozott a döntés hátteréről.

Több mint 25 évvel ezelőttre nyúlnak vissza a 2005-ben alapított Infinitours Kft. gyökerei, amely ma a hazai személyfuvarozási ágazat egyik meghatározó szereplője. A cég dinamikus fejlődésének hátterében a minőségi szolgáltatás, a korszerű és kiváló állapotú járműpark, a magas szinten képzett járművezetői állomány, a biztonság kiemelt szerepe, valamint az etikus üzleti magatartás áll.
Mindezek eredményeként az Infinitours Kft. flottájában jelenleg mintegy nyolcvan autóbusz üzemel, körülbelül fele-fele arányban nagy turistabuszok és kisebb, 9-25 fős járművek. A cég nemrég átadott dunavarsányi telephelyén egy korszerűen felszerelt, hat kocsiállásos műhely, valamint egy buszmosó áll rendelkezésre ahhoz, hogy a járművek mindig tökéletes műszaki és esztétikai állapotban indulhassanak belföldi vagy nemzetközi útjukra.

A négy új MAN Lion’s Coach teljesen egyforma specifikációjú. A 12,0 méteres, kéttengelyes modellek 51+1+1 férőhelyesek, csomagterük 11 köbméteres, hajtásukról pedig a D20-as motor 420 lóerős változata, illetve 12 fokozatú MAN TipMatic automatizált sebességváltó gondoskodik. Biztonsági arzenáljukban sávelhagyásra figyelmeztetés, automatikus vészfékrendszer és a megfelelő követési távolságot tartó adaptív sebességtartó automatika is megtalálható.



Képek forrása: Aron_son blog
„Most először szereztünk be MAN autóbuszokat, bízva ezek gazdaságos és megbízható üzemelésében. Továbbá számunkra az is nagyon fontos szempont, hogy az MAN Lion’s Coach buszok a legkorszerűbb műszaki színvonalat képviselik úgy a hajtáslánc, mint a biztonsági, illetve vezetéstámogató rendszerek tekintetében. Meggyőződésünk, hogy mindezek ma már elengedhetetlenek a legértékesebb „áru”, vagyis az emberek fuvarozásához. A járművek képességeinek optimális kihasználása érdekében gépkocsivezetőink az átadást követően az MAN ProfiDrive továbbképzésen is részt vesznek. Szintén számítunk a dunaharaszti márkaszerviz támogatására a szakszerű karbantartásban, egy esetleges menet közbeni probléma elhárításában pedig a márka egész Európát lefedő segélyszolgálatára” – kezdte Koós László.
„Olyannyira bizalmat szavaztunk az MAN technológiájának, hogy már megrendeltünk két vadonatúj NEOPLAN Tourliner prémiumkategóriás turistabuszt is, míg a későbbiekben az MAN TGE minibuszokat is szívesen látnánk a flottánkban” – tette hozzá nagy reményekkel az ügyvezető igazgató.

2016. július 5., kedd

Az EvoBus zászlóshajója

Az EvoBus csoport 2012. őszén mutatta be a várva várt újabb szériáját a Setra márkának, mely a kezdetek óta a távolsági buszos szegmensben a prémium kategóriájú buszok első számú gyártója. Korábban a Kassbohrer felépítmény-gyártóval együttműködve készültek a buszaik, majd a 2000-es évek elején a Mercedes leányvállalatává váltak. Első autóbuszukat 1951-ben mutatták be, az eltelt bő félévszázadban pedig készítettek helyi, helyközi, távolsági, emeletes (S 431 DT), helyközi csuklós autóbuszt (SG 321 UL) is. A magasminőségű gyártási kultúra és a német precizitás együttesen teszi kiemelkedően komfortossá az új Setra-t, nem utolsósorban a látens igények kielégítésével – mind sofőr, mind utas oldalról.




Az új 500-as sorozat a gyártónak nem várt mennyiségű megrendelést (és persze díjakat is) hozott bemutatását követően: 2012-ben az Év Busza címet elnyerte vele az EvoBus. Eddig a gyátmánypalettán a miditől (S 511 HD) kezdve egészen a 15 méteres (S 519) extra felszereltségű HDH-kivitelig bezárólag lehet rendelni a típusból, két- vagy háromtengelyes verzióban. Az erőforrást értelemszerűen a Mercedes legújabb, Euro VI-os dízelgépe adja a lovak alá, melyhez a Mercedes robotizált, 6+1 fokozatú váltóművét párosítják. Érdekessége, hogy a fokozat kapcsolása a jobb oldali bajuszkapcsolón található előre-hátra fordítható irányváltóval történik.




Cégünk 2016. tavaszán szerezte be első S 515 HD kivitelű 500-asát,  mely használtan - bemutató buszként - került hozzánk, mindössze 68 ezer futott kilométerrel, és kevesebb, mint egy éves életkorral. Ennek megfelelően az utastér nemhogy újszerű állapotú, hanem még a gyári illat (a ragasztók és lakkok kipárolgása hosszú hónapok folyamán) is érződik az utastérbe fellépve. A busz 49 férőhelyes, álló utast nem szállíthat. Minden ülés háttámlájára két darab USB-portot is felszereltek, lehetővé téve az elektronikus eszközök ilyenmódon történő töltését. Az indítása a motornak nem kulccsal, hanem gombbal történik: miután a nyílásba helyeztük a „kulcsot” (műanyag kártyát), kezdődhet a sorhatos élesztése.





Fontos szempont számunkra az autóbusz-flottánk folyamatos megújítása, és az átlag életkor lehető legalacsonyabb értéken tartása, hogy minden megrendelőnk kényelmesen érjen el úticéljához, ezért terveink között szerepel további 500-as Setra-k beszerzése – amennyiben beváltja az első hírhozó a hozzá fűzött reményeket. 


2016. június 19., vasárnap

A hetedik Tourismo

Elsőként 2014. tavaszán tettünk szert a típusból négy darabra, melyek többnyire egy vízi luxusutazásokat (is) szervező cég rendelkezésére szállítanak utasokat. Ezeket követte 2015. nyarán egy Tourismo RHD és egy Tourismo L. Legfrissebbként pedig idén év elején egy újabb Tourismo RHD érkezett a flottába. 

Az első négy Tourismo az átadáson

A Mercedes 1992-ben mutatta be első, névvel (is) ellátott autóbusztípusát, az O340-es kódjelű Tourismo-t. Ezzel az O303-as utódjaként szolgáló új típussal elsősorban a volt szocialista országok piacát kívánták megcélozni. Az O340-es nem aratott osztatlan sikert, így igenhamar, 1994-ben elkészítették a valamivel komfortosabb és szebb külső megjelenésű O350-est. Ahogy az elődjét is, ezt is a Mercedes törökországi gyárában építették, egészen 2006-ig. Utóbbi évben mutatták be ugyanis az új Tourismo-t, mely apróbb ráncfelvarrásokat tekintve mind a mai napig a gyár palettáján található.
Ez a 2006-tól gyártott második generációs már nagyrészt a korábbi Travego-ra emlékeztet külső megjelenésében, valamint egyúttal belül is sokkal letisztultabb lett az előzőhöz képest. A Travego-hoz viszonyítva – melyet Ulm-ban (D) gyártanak – alacsonyabb árfekvésű, holott kényelemben hozza ugyanazt a szintet. 






Az Infinitours Kft. által legfrissebbként beszerzett darab egy 2013-as évjáratú, vásárlásakor mindössze kettő és negyed éves életkorral bíró, erősen megkímélt állapotú darab. 2013. novemberétől 2015. novemberéig Németországban közlekedett oktatóbuszként, így a futásteljesítménye is igen csekély volt hazánkba érkezésekor, mindössze 36 ezer kilométert tett meg. Valamint az utasülések lényegében gyári állapotukban kerültek „megőrzésre”. A meghajtásáról az OM457-es kódjelű EEV-normájú, 11 967 cm3-es, soros, hathengeres, turbótöltött, 300 kW-os maximális teljesítményű erőforrás gondoskodik. Ehhez kapcsolódik a ZF 8-fokozatú félautomata (robotizált) váltóberendezése. A fedélzeten 49 utast tud kényelmesen elvinni úticéljukhoz. Az autóbusz Tempo100 minősítésű – így álló utast nem szállíthat – valamint nemzetközi vizsgával is rendelkezik.









Az autóbuszok beszerzésekor igyekszünk szemelőtt tartani a műszaki szempontokat (is), így törekszünk azonos többnyire azonos gépészetű gyártótól beszerezni a járműveinket. Így a járműparkunk legnagyobb részét az EvoBus termékei teszik ki. 

2016. június 4., szombat

Egyedi Ikarus-ok a flottánkban

Cégünk jelenleg négy Ikarus autóbusszal rendelkezik, ezek közül kettő az egykori Egyedi gyáregység által svéd megrendelők részére készített darabok. Az E94-es típust 1994. tavaszán mutatták be, mellyel részben konkurenciát állítva saját magának, egy újabb elővárosi-városi autóbuszcsalád került a magyar buszgyártás történelmébe. Az autóbusz főkonstruktőre 1994-ben Ipari Minisztériumi díjat, valamint Miniszterelnöki Különdíjat is kapott a létrejött munkájáért.

A demódarab fotózáson 1994-ben (forrás: eagbuszok.blog.hu)

Az Egyedi gyáregység legtartósabb és legnagyobb darabszámú megrendelései szinte kivétel nélkül a skandináv államokból (Svédország, Finnország, Norvégia) érkeztek. Az E94.15-ösöket 1998-ban rendelte meg három, Umea térségbeli cég: Abramssons Buss AB, Olofssons Last & Frakt AB és a Sjöströms Bussar [Vännäs] AB. E cégek nyerték meg ugyanis néhány város közötti viszonylat közlekedtetésének jogát, mint például az Umea-Sävar-Umea vonalon is. A fenti cégek az új buszaikat 1999-ben vehették át az EAG-tól, majd egészen 2005-ig közlekedtek a térségben. Igen fiatalon tovább adtak rajtuk, részint az Euro II-es emissziós norma, részint a jobb anyagi helyzetük miatt.















Gyári fotók az elkészült kvartettről kívül-belül (forrás: Ikarus EAG Kft./Petrás Erika)

Ezt követően a négy autóbusz a Scania és az EAG autóbuszok svédországi importőrének segítségével 2006-ban hazakerült, először a Scania Magyarország telepére (Biatorbágy), ahonnan kettő még ugyanezen évben a Kapos Volán Zrt-hez került.

A leendő LUN-765 a Scania Magyarország Kft. biatorbágyi telephelyén (forrás: indafoto.hu/ekm-765)

A másik kettő közül az egyik egy teljes felújítást követően – mely szükséges volt a korrodált vázszerkezet miatt (is) – 2010. őszén került Cégünk birtokába, s végül a negyedik darabot is csatasorba állítottuk járműparkunkban, 2011. májusában. Utóbbi darab szintén igényelt egy átfogó beavatkozást, így ez is felújítás után került csak utasforgalomba.






 A két autóbusz közül az egyik sajnálatos módon az ismételten elkorrodált vázszerkezet miatt ideiglenesen ki lett vonva a forgalomból 2014. nyarán, melyet a napokban egy átfogó rendbetételt követően ismét forgalomba állítunk. A másik rendületlenül végzi az általunk ellátott üzemek dolgozóinak szállítását. Az egészen 2015. őszéig tartó esztergomi vonatpótláson is részt vállaltunk, ahol szintén szolgáltatott az egyik EAG-unk.

Az autóbuszok Scania alvázra épültek (L94 UB 6x2), valamint az alvázhoz a cég motort is szállított (önjáró alváz): Scania DSC 915-ös típusú, soros, hathengeres, turbótöltött, közvetlen befecskendezésű, 8 974 cm3 hengerűrtartalmú, 228 kW-os maximális teljesítményű, Euro II-es emissziós normákat teljesítő dízelmotor van hátul beépítve, egy ZF 5HP600-as, 5+1 sebességes automata sebességváltóval. A konstrukció legnagyobb hátránya talán, hogy a harmadik tengely nem kényszerkormányzott (de tehermentesíthető), így a kanyarokban nagyobb odafigyelést igényel az autóbusszal közlekedni.

A busz szíve

Tehermentesíthető C tengely alulról, valamint a kardántengely



Mindegy Egyedi a maga módján egyedi: a négy busz egységesen LE-kialakítású (a második ajtóig alacsonypadlós, onnan két lépcsőt követően lehet hátrafelé továbbhaladni), valamit három közülük hermetikusan zárható térrel rendelkezett az első tengely és a második ajtó között – ezutóbbi megoldást a felújításuk alkalmával eltávolították ugyan, de az „árulkodó nyomok” még mindig felfedezhetőek a buszainkon. Ebbe a térrészbe a Webasto légkondicionáló pollenmentes és túlnyomásos levegőt juttatott be, ezzel kizárva a szennyező részecskék bejutását.




Belülről manapság...


...és a gyárból kigurulva, még a hermetikusan záródó ajtóval az utastérben (forrás: Ikarus EAG Kft./Petrás Erika)


Cégünk elhivatott az egykori nagyvolumenű haza buszgyártás emlékének ápolása iránt, jelenlegi s terveink között szerepel egy Ikarus 256-os restaurálása – ezzel is gyarapítva a hazai nosztalgia autóbuszok számát. 

Források:
  • eagbuszok.blog.hu
  • sony872.blog.hu
  • Gerlei-Kukla-Lovász: Az Ikarus évszázados története (maróti, 2008)

2016. május 31., kedd

Újra az éterben

Kedves Olvasók, Tisztelt Látogatók!

Néhány év kihagyás után ismét elindult a korábban ezen a címen elérhető blogfelülete Cégünknek. Igyekszünk megújult, érdekes-izgalmas-színes-szagos tartalmakkal szolgálni a külvilág felé Rólunk, autóbuszainkról, útjainkról, élményeinkről.

Kövessenek minket naprakészen a Facebook-oldalunkon, vagy látogassanak el weboldalunkra. 

Kellemes utazást kíván az Infinitours Kft.!



2011. március 2., szerda

Helsinki on lännessä? - Helsinki az már nyugat?

Scania OmniExpress - a finnországi svéd autóbusz
Scania OmniExpress - Suomen Ruotsin valmentaja


   
2011. február 22-24. között egy gyárlátogatásra hívott minket a Scania magyarországi képviselője a Scania OmniExpress autóbuszok gyártóüzemébe, Finnországba, Lahtiba.



"Kérem, az időjárás-előrejelzési információt vegyék figyelembe a ruházat összeállításakor (jelenleg Finnországban a hőmérséklet -10-15 fok körül alakul)."  - Mint később kiderült: délben, napsütéskor. Este -28 °C :-)



















A reptéri kisbuszban széria felszerelés a hólapát és az esztergomiak által megismert piros színű polgármesteri lakáskulcs.  


Indulás Lahtiba.



Este népek barátsága-program.




Megérkezett a demóbusz. Jobbkormányos busz, angol megrendelésre. A finnek csak telefont gyártanak, headset-et nem?



Gyárlátogatás az új és a régi gyárban: Lahden autokori oy








Műlesikló pálya - Lahti.